A rendőrség azonnal nyomozásba kezdett, és hat gyanúsítottra szűkítették a lehetséges elkövetők listáját. Hozzátok fordulnak segítségért, hogy kiderüljön, a gyanúsítottak közül ki volt a tettes. Rendeződjetek csapatokba, oldjátok meg helyesen az irgalmas feladatokat és kapjátok el az elkövetőt! Nyomozásra fel!
Így kezdődik az igzalmas detekteam játék, aminek célja, hogy általános iskolás gyerekek (elsősorban 4-7. osztályosok) órai keretek között szórakozva, társaikkal együttműködve oldjanak meg szórakoztató feladatokat és válaszoljanak helyesen izgalmas kérdésekre.
A játék során az osztály diákjai kisebb csoportokat alkotva kapnak egy-egy tabletet vagy okostelefont. Ezek, és a feladatkártyák segítségével három érdekes feladatot kell megoldaniuk, melyeket ha sikeresen elvégeznek, nyomokat kapnak. Amikor a három körnek vége, az osztálynak közösen, egy nagy csapatként kell értelmeznie a korábban nyert nyomokat és ezek alapján megfejteniük a rejtélyt, vagyis megtalálni a tettest.
Az applikáción belül lehetőség van próbajátékot végigjátszani, így a tanárok, előadók otthon tudják tesztelni a feladatokat, mielőtt még a gyerekekkel oldatnák meg őket.
Még több információért ajánljuk a detekteam.hu honlapon való böngészést, ahonnan az applikációhoz tartozó fizikai termékek (feladatkártyák, nyomkártyák, szabálykönyv és gyanúsítottak képei) ingyenes letölthetőek.
Az általános iskolákban tartott DADA oktatásról - aminek hivatalos része a detekteam játék is - érdeklődni a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács munkatársainál lehet.
Obtenha a primeira loja móvel focada em jogadores móveis no iOS
Seleção Personalizada
Listas de Jogos
Atividade dos Amigos
Próximos Lançamentos
Aceitar cookies do Skich neste browser?
O Skich usa cookies e tecnologias semelhantes para fornecer, melhorar, garantir a segurança e analisar os nossos serviços. Ao clicar em "Aceitar todos", permites-nos utilizar os nossos cookies, bem como cookies de terceiros, de acordo com a Política de Cookies.